ÚJDONSÁG! Gál Vilmos: Báthory – A katonakirály

A Báthory-sorozat első részében (A korona ára) az olvasó megismerkedhetett az erdélyi fejedelem politikájával, a kor szokásaival, orvoslásával és kultúrájával, miközben végigkísérhette útját a lengyel trónig. A második részben Báthory már mint lengyel király küzd meg nemzetközi politikai dilemmákkal, a Lengyelországot fenyegető ellenséggel, de még saját kényes feleségével, Jagelló Annával is, miközben a lengyel belpolitikai harcok kellős közepén találja magát.

A szerző bravúrosan ülteti a pontos történelmi tényeken alapuló cselekményt szórakoztató, humoros és olykor romantikus történetbe. Újra találkozhatunk Mózsival, a néma tudákossal, Szláva Wantula és Detre Kristóf vitéz apródokkal, a szoknyapecér költővel, Balassi Bálinttal, de az első részből megismert udvari gyógyítók, politikusok, ifjú vitézek és bájos lányszereplők mellett visszatér Orbóy Mihály, a régi bajkeverő is.

Történeteiket összeköti a magyar történelem egyik legsikeresebb uralkodójának határozott, rettenthetetlen, ugyanakkor személyes gondok és problémák által sújtott személyisége.

Itt megrendelheted a könyvet!

Rézbong Kiadó, 2020
416 oldal
ISBN: 9786155475528

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create your website with WordPress.com
Kezdjük el
<span>%d</span> blogger ezt szereti: