Tegnap elment egy ember… Csikász Lajos 1964-2021

Társaságunk megrendüléssel és fájdalommal értesült Csikász Lajos tag- és alkotótársunk, barátunk haláláról. Soós Tibor szavaival búcsúzunk tőle.

Tegnap elment egy ember, egy író, egy tanár…

Mondhatnám, hogy a barátom volt, noha nagyon-nagyon ritkán találkoztunk, és akkor sem azért, mert egymásra voltunk kíváncsiak. Mégis, most, így visszatekintve úgy érzem, barátok voltunk. Mert összekötött minket rengeteg dolog: Szeged, az Egyetem, a történelem szeretete, az írás… és igen: a sci-fi, a Star Wars. Amikor pedig jeles alkalmakkor összefutottunk, úgy beszélgettünk egymással, mint ezer éve ismerősök – ahogy a közösségi oldalakon is képesek voltunk akár órákon át is üzeneteket küldeni egymásnak.

Barátok voltunk – talán nem is kell ehhez sűrűn találkozni.

Csikász Lajos író volt. Jó író. Akik ismernek, tudják, nagyon kevés emberről szoktam ezt elmondai (magamat sem tartom annak). Az írásaiban megvolt az íz, a mélység, ugyanakkor a mesterségbeli tudás könnyedsége és a jóízű humor is. Nem vaskos, nem alpári, hanem az igazi, régivágású, nevetésre ingerlő humor. Ha nagyon párhuzamokat kellene keresni nagyjainkkal, talán Mikszáth munkásságában találunk hasonlót.

Bár sci-fi íróként indult, mégis a történelem lett a vezérfonala. Az Árpádok felbomló és az Anjouk megerősödő Magyarországa, a török világ végnapjai és (származása folytán, amire nagyon büszke volt) a magyarországi kunok históriája… Nagyívűen hömpölygő, mégis olvasmányos, emberközeli történetek, amelyek így, most, hogy ő elment, örökre torzóban maradnak. Mert Lajos soha nem csak EGY történetet írt meg – ő korszakokat szeretett ábrázolni. És korszakokat nem lehet EGY könyvben megírni…

Amikor néhanapján összegyűltünk, mi, a történelmiregény-írók, és ő is el tudott jönni Szegedről, felejthetetlen és később sokat idézett pillanatokat tudott okozni mindannyiunknak. Mert Lajos nemcsak írásban, az életben is fergeteges tudott lenni – activityben pedig verhetetlen. Olyankor mindig elmondtuk, olyan jól éreztük magunkat, hogy ezt a találkozót jövőre megismételjük.

Megismételjük – de már nélküle. Az Anjouk, a kunok és a Rákócziak krónikása nincs többé. Mi pedig a nem is olyan régi fényképeket nézegetve már csak emlékeinkben hordozhatjuk a csibészes tekintetű kun legényt, akinek tarsolyában mindig lapult egy nevetésre ingerlő, érdekes sztori, vagy bármikor el tudta mutogatni Romulus és Remus történetét.

Csikász Lajos, az író, a tanár, az ember – nincs többé.

Sit tibi terra levis! Legyen néki könnyű a föld!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create your website with WordPress.com
Kezdjük el
%d blogger ezt szereti: