Design a site like this with WordPress.com
Kezdjük el

Irodalom és tánc fúziója laikus szemmel: Cselenyák Imre írása

Percről percre

Irodalom és tánc fúziója amúgy laikus szemmel − senki sem érthet meg mindent, de nem is kell
// Cselenyák Imre gondolatai a “PERCRŐL PERCRE” című kortárs táncművészeti előadásról //

A második, a Blablabla… felvonással kell kezdenem, hogy onnan visszatekintve rendezzem benyomásaimat a többiről. Ahogy megszólalt a fájdalmasan rezgő hegedű, a biblikus kezdeteket sejtetve, megritkult az atmoszféra, a test veszített súlyából, majd a táncosok ősidőket idéző mozgása magasabb szférába helyezte az eleven lét anyagiságát. Az idill képei után beálló zavar, amely a kommunikáció kezelhetetlen térhódításának, idegi megterhelésnek exponenciális következménye, már mindnyájunk megélt, megszenvedett sajátja. A színen megjelenő halandzsa-asszony viselkedése, perlekedése egészen megindított és meghökkentett − ráébresztve a bennünk rejlő arányérzéket, hogy ezzel komoly gondok vannak, s lesznek. A túlkomplikálódott világ fájdalommentesen happolja be, rágja össze, köpi ki tévelygő, gyönge, irányítható lényeit, hiszen azon túl, hogy csapdájában tart, még csak nem is ágálunk ellene, alig-alig keseregve miatta. Ez egyfajta beletörődés a hibáinkba, a tulajdon tökéletlenségünkbe, s inkább kivigyorogjuk magunkat, semmint változtatásokra kényszerítenénk megalkuvó énünk.

Hogyan is aposztrofáljam röviden az “Idézőjelek” felvonást? Lételmélet kutatás? Önvizsgálat? Az élet és halál megfejthetetlen dilemmáin való polemizálás? Egyik sem? Vagy ez így mind? L. Simon László műveiben gyakorta felbukkannak ezek a filozofikus alapkérdés, amelyek sajátságosan ejtik zavarba azokat, akik a fenti témát általában kerülik, és továbbtűnődésre késztetik a hozzám hasonlókat, akiknek szellemi beállítottsága a megválaszolhatatlan axiómák fölötti bacchanália. Az igyekezet, a törekvés ez esetben szellemi játék, hiszen a megfoghatatlant, a kimondhatatlant definiálni képtelenség, s a kód végére járni oktalan erőlködés, ámbár mégsem hiábavaló. Ebben a felvonásban a táncjáték messzebb rugaszkodott az előző két rész egyértelműbb összevethetőségétől, az allegória, a leképződések elvontabban viszonyulnak egymáshoz. A koreográfia önálló egysége szöveg nélkül is jelentéssel bírt, azonban a kettő együtt megteremtette az alapmozgás feletti ívet, hogy ünnepi pillanattá tegye a megfogalmazhatatlant, amely viszont korántsem jelent érzékelhetetlenséget.

Percről percre

Most jutottam el oda, hogy az elejéről, a “Tilos a fűre lépni tilos” felvonásról beszéljek. Ott helyben, időben, fejtörést okozott nekem, és megilletődve, mintegy kapkodva kerestem: hol és mi hibádzik? Ugyan érteni véltem a hangok és szavak üzenetét, hogyne fogtam volna föl, hogy mi mindeneken megy át az alkotó, történetesen író, ha szövetséget köt a pogány és keresztény istenségekkel, hanem ez esetben a belső tagoltság olyan erős szabdalással valósult meg, hogy szinte fájt. Gondolok itt elsősorban a paprikakoszorú-jelenetre. Elmém ilyen kérdéseket alkot: a tárgyak akkor válnak kulturális értékké, ha az ember rávetíti a belső entitását, és ez kinél-kinél más és ettől válik egyedivé? Elmondhatjuk, hogy a tárgyak, elemek, viszonyok megítélését, elfogadottságát az absztrakció lehetőségei határozzák meg? A paprikából koszorú lett, emlékeink alapján odaképzelhető, az íze felidézhető, de eltáncolható? Igen, végtére is, ha fúziós művészetről van szó…

A két koreográfust és a táncosokat hagytam utoljára. Annyira egyértelmű az egyediségük a szakmai tudásuk, hogy nem támadtak afelől kétségeim, vérprofikkal állunk szemben. Mindhárom felvonást ugyanaz a stilizált, általam még sosem látott mozgáskultúra jellemezte. Ezzel különös atmoszférát varázsoltak a színpadra, a kacska mozdulatok úgy illeszkedtek a tematikához, ha lehet ezt mondani, mint a megannyi ballépés az emberi élet útvesztőin. A dinamikus előadásmód elejétől a végéig fenntartja a nézői ámulatot, halandzsa-asszony teljesítménye, képessége egészen kivételes élményt nyújtott számomra.

Örkény István és L. Simon László művei, Egerházi Attila és Ole Kristian Tangen koreográfiája által. Narrátor: Sarádi Zsolt

A Székesfehérvári Balett Színház előadása 2022. október 27-én a Nemzeti Színházban.

A fényképeket Kőmíves András készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: